Honlap

Keresés

Honlapunk a
Helyi Vidékfejlesztési Iroda
és a
Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

közreműködésével jött létre.

Ajánlott linkek:
 


Falunap: a pályázati eljárást felfüggesztették PDF Nyomtat Email

 

Az ÚMVP Irányító Hatósága április 28-án közreadta a 27/2010. számú közleményét "A vidéki rendezvények, falunapok szervezésére 2010." kiírt pályázati eljárás eredményéről.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2010. évben pályázatot hirdetett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatálya alá tartozó települések önkormányzatai, az önkormányzat intézményei, e településeken rendezvényt tervező non-profit szervezetek, illetve magánszemélyek számára helyi rendezvények szervezésére, helyi közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására. Kistérségünkből 15 pályázat került benyújtásra, mely 15 különböző, a kistérségi településeken megrendezendő falunapos vagy egyéb tehetségkutató, családi vagy gyermeknapi illetve fesztivál jellegű program megvalósításához várt segítséget, közvetlen anyagi támogatást.

A pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően a 2010. február 26-ig benyújtott pályázatok feldolgozása, értékelése megtörtént. A pályázati döntés a bíráló bizottság tagjai által megállapított sorrenden alapul, a rendelkezésre álló keretösszeg eléréséig. Az értékelés során a bizottság a felhívásban szereplő kritériumok alapján, összességében bírálta el a beérkezett pályázatokat.

Az ÚMVP Irányító Hatósága, a 1003/2010. (I. 19.) döntési moratórium elrendeléséről szóló Kormányhatározatban foglaltak alapján, a pályázati eljárást felfüggesztette, így egyelőre bizonytalanná vált a pályázatokban is megfogalmazott elképzelések megvalósítása.

 

 

Tehetségpont

Akkreditált Tehetségpont

Települések