Honlap

Keresés

Honlapunk a
Helyi Vidékfejlesztési Iroda
és a
Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

közreműködésével jött létre.

Ajánlott linkek:
 


Műveltségi vetélkedő Legyesbényén PDF Nyomtat Email

2011. március 23-án ötödik alkalommal került megrendezésre Legyesbényén a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás és a Legyesbényei Általános Iskola Napköziotthonos Óvoda és Települési Könyvtár közös szervezésében a kistérség településeinek 7. és 8 osztályos diákjai részére egy nemes megmérettetés egy műveltségi vetélkedő keretén belül. Ebben az évben a magyar irodalmat és a földrajzot szerető diákok mérték össze tudásukat.

Magyar irodalom kategóriában a 210 éve született Vörösmarty Mihály emléke és munkássága előtt adózva, a költő életéből és költészetéből  kellett a jelentkező öt csapatnak felkészülnie.

2011. január 1-jétől  Magyarország tölti be hat hónapon át az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Földrajz kategóriában tehát az Európai Unió történetéből és kontinensünk földrajzából  készültek fel a gyerekek. Ebben a kategóriában négy csapat mérte össze tudását.

Versenyünk mottójául Vörösmarty Mihály gondolatait választottuk:

"A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőben"

A verseny ennek a gondolatnak a szellemiségében zajlott le, s a  műveltségi vetélkedőn az alábbi eredmények születtek:

Magyar irodalom:

  1. Juhász Lilla és Maier Péter (Német Nemzetiségi Kéttannyelvű Iskola, Rátka)
  2. Balogh Nikolett és Lengyel Krisztina ( Legyesbényei Általános Iskola Napköziotthonos Óvoda és Települési Könyvtár)
  3. Lengyel Regina és Kapanóvszki Katalin (Zempléni Árpád ÁMK Általános Iskola, Tállya)
  4. Barócsi Roland Lajos és Kiss Csaba ( Móricz Zsigmond Általános Iskola, Prügy)
  5. Siku Enikő és Vaskó Vivien (Petőfi Sándor Általános Iskola, Taktakenéz)

Földrajz:

  1. Hugya Erika és Megyeri Balázs ( Legyesbényei Általános Iskola Napköziotthonos Óvoda és Települési  Könyvtár)
  2. Orosz Mária és Hubay Alex (Kossuth Lajos Általános iskola, Monok)
  3. Komló Marcell és Galgóczi Gergő (Zempléni Árpád ÁMK Általános Iskola, Tállya)
  4. Barcsa Eszter és Bányai Piroska (Petőfi Sándor Általános Iskola, Taktakenéz)

Köszönettel tartozunk a zsűrizést vállaló két kollégának Sárossy Erzsébetnek és Vitányi Bélának, hogy jelenlétükkel és szakmai tudásukkal hozzájárultak a verseny sikeréhez.

 

Tehetségpont

Akkreditált Tehetségpont

Települések